Esthajnalcsillag

Lucifer egy latin szóösszetétel a lux,lucis (fény) és fero (hozni) szavakból, jelentése így „fényhozó”. (Legelőször görög és római költők használták a Vénusz bolygó jelzőjeként.)

Az Újszövetségben

A Jézus Krisztusnak nevében:

2Pt.1:19 "És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és Hajnalcsillag (Lucifer) kél fel szívetekben;"

Innen magyarázható Lucifer püspök neve például, e nélkül nehezen volna érthető, hogy keresztény püspök ezt a sátánnal azonosított nevet válassza püspöki működéséhez.

Az Ószövetségben

Szent Jeromos, amikor a Septuaginta alapján elkészítette a latin nyelvű Bibliát (Vulgata), ezt a szót használta a heoszphoros (hajnalhozó) fordításaként, többek között az Ézsaiás könyvében is (14:12), ahol Babilon királyára utal. Tertullianus és Origenes elbeszéléseikben a szöveget átértelmezve adták vissza, és a Lucifer szót tulajdonnévnek, az egyik arkangyal nevének olvasták. Lucifer az egyik legfőbb angyal volt, aki fellázadt Isten ellen, ezért kitaszították a mennyből; Sátánnal és az ördöggel azonosították, az őt követő angyalokat pedig a démonokkal.

Ebben a jelentésében a szót I. Gergely pápa honosította meg. Lucifer az emberi felvilágosítást is jelképezi, minthogy a kígyó a halhatatlanság és az isteni tudás fájáról való gyümölcs leszedésére biztatta Évát, az Isteni tilalommal szembeszállva, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy Isten az embert sötétségben akarta hagyni, hanem hogy az egy Isteni feladat kellet volna maradjon.

A történet

Lucifer az angyali régiók személyes vezetője volt. Tisztelt hatszárnyú oltalmazó kerub. Isten tette őt önmagához hasonlóvá. Ragyogó trónuson ült.

- „Te valál az alázatosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességek, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál: rakva valál mindenféle drágakövekkel.” – (Ezékiel könyve 28,12-14.)

A fényesség és a szépség megtestesítője! Tökélete termetével, bölcsességével és szépségével, ragyogó, mint a hajnal a reggeli égboltozaton a szivárvány minden színeivel és drága kövekkel. A mennyei angyalok serege fölé lett emelve, hogy vezesse gyülekezésüket a jóság himnuszával, Isten hatalmával és dicsőségével! Hogy eltakarja tisztességét saját tisztességével, saját tisztaságával az ő szentségét. Szabad és tökéletes volt! Szabad volt, hogy szolgáljon Istennek vagy, hogy ne szolgáljon. Hogy szeresse, vagy gyűlölje. Dicsőítse, vagy gyalázza. A Biblia félrehúzza a függönyt a próféták kezével, és mi megállunk lélegzetvisszafojtva. Nézzük Lucifert amint jár az izzó köveken, szép és büszke, dicső de csak egy pillanatig: igen a bukás pillanatáig.

 „Fedhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyet teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned.”(15. vers)

Isten az ő szemeivel megtalálta rajta a törvénytelenséget, amit gonoszságnak vagy bűnnek nevezünk. Hallotta az ő legrejtettebb gondolatait, és azokat megmondatta Ézsaiás prófétának, azért, hogy ő megjelenítse nékünk:

- „Holott Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Fölibe hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a magasságoshoz."

Istent nem oltalmazta saját dicsőségével, hanem helyette rágalmazta: a dicsőítés helyett aláásni szerette volna hatalmát, lebecsülte tekintélyét és megvetette törvényeit.

Isten, pedig amit csak ajándékozhatott legtöbbet azt oda ajándékozta Lucifernek.

Lucifer jogtalanul elégedetlenkedett. Mindene volt, amit csak kívánni tudott. Csak még egy maradt hátra, hogy azt kívánja, hogy Isten legyen. De ez is megtörtént!

Azon kívánsága, hogy Isten szeretett volna lenni, megtöltötte őt elégedetlenséggel. A Biblia az mondja: - „Belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél.” – (Ezékiel 28,16)

Kívülről nézve minden rendben látszott, de belülről már forrt az erőszak!

Ravaszul hízelkedett a szent angyalok előtt, hogy nekik szent lényeknek nincs szükségük Isten törvényeire. Akkor lennének igazán csak szabadok, ha Istennek megtagadnának minden engedelmességet. Úgy beszélt velük, hogy határozatait sajátjuknak tulajdonították. Istent, tiranin (egyed uralkodónak) mutatta be mint olyant aki semmiben sem akarja megtagadni magát követői javára. Isten, mégis alkalmat adott Lucifernek arra, hogy megtérhessen, és véleményt változtasson. De mikor nem akart megalázkodni, lebukott a visszatéretlenségbe, mélységbe.

 „Pedig a sírba szállsz alá sírgödör mélységébe!” (Ézsaiás 14,15)

Ézsaiás próféta csodálkozva beszél Lucifer bukásáról. Leírja, hogy milyen tragikusan elváltozott a hajdan oltalmazó kerub a bűn és a gonoszság kezdeményezőjévé.

A próféta kérdezi:

 - „Miként estél alá az égből fényes csillag, hajnal fia? Levágattál a földre a ki népeken tapostál!” (12 vers) Milyen szörnyű bukás! Angyalból, Ördög lett, a mennyből a sír mélyére zuhant! Lucifer, Isten a világosság angyalává teremtette, de ezen angyal önmagából, ördögöt formált és a földre vettetett.

A próféta látta, hogyan szakította félbe váratlanul a mennyei harmóniát egy zűrzavaros ütés! Lucifer kijelentette elégedetlenségét! A tiszta örömöt, békétlenség váltotta fel. A szeretetet, gyűlölet. Minden bevezetés és ok nélkül, változás állt be. Ezen fordulat Isten oldaláról nem idézett elő semmilyen akciót, tökéletlenséget vagy kegyetlenséget sem! Vissza lett élve a szabadsággal.

Így született a törvénytelenség. Így ütötte fel fejét a bűn és kötött ki a gonoszság minden tragikus következményeivel…